Bayer Viktória

Telefon: +36 30 301 6112

E-mail: vikbayer@gmail.com

 

„A jóga olyan, mint a zene. A test ritmusa, az elme dallama, a lélek harmóniája alkotja meg az élet szimfóniáját.” – B. K. S. Iyengar

 

Végzettségeim:

 

  • 2017. Access Bars kezelői képzés
  • 2017. svédmasszőri tanfolyam
  • 2017. talpmasszázs tanfolyam
  • 2014. északi stílusú thai masszázs tanfolyam
  • 2013. ayurvédikus indiai masszázs
  • 2012 - 2013. jógaoktatói képzés, Anahita Jóga és Szellemi Központ, Nagy József és Szilasi Márta vezetésével
  • 2010-től pránanadi  tanfolyamok
  • 2004 tanári végzettség

 

Edzői hitvallásom:

 

A jógával először 2010-ben találkoztam, az első találkozás meghatározó volt. Akkoriban úgy gondoltam, hogy egy igazán jó kondícióban lévő valaki vagyok, mivel gyerekkorom óta mindig is közel állt hozzám a sport. Kosárlabdáztam, kézilabdáztam, sokat jártam edzőterembe is, de amikor az első jóga órán nem tudtam végrehajtani és kitartani szinte egyetlen ászanát sem, még én magam is elcsodálkoztam és elhatároztam, hogy én és a jóga jó barátok leszünk. Az órák után azt éreztem, hogy nyugalom és békesség tölt el, ezek olyan érzések, amire mindenki vágyik, de sokszor nehéz átélnünk a rohanó és stresszes hétköznapok során. Az első órák után tudtam, hogy a jóga az, amit mindig is kerestem. A jóga a testnek erőt és rugalmasságot ad, fejleszti az izomzatot, méregtelenít, növeli a testtudatosságot, valamint fejleszti a személyiségünket is és segíti a belső, lelki kiegyensúlyozottság elérését és fenntartását. A jóga szépsége számomra az, hogy mindig lehet benne tovább és tovább fejlődni, mind testi, mind lelki szinten.

 

Amit várhatsz tőlem:

 

Óráimon hangsúlyt fektetek a légzés figyelésére, tudatosítására, megtanuljuk, hogyan dolgozzunk lassú, tudatos mozdulatokkal, hogyan kapcsoljuk a testhelyzetekhez a légzést. Erőfeszítést teszünk, hogy elérjük testünk fizikai határait, anélkül, hogy lesérülnénk. Átmozgatjuk teljes testünket, mindvégig szem előtt tartva azt, hogy a jóga több mint testmozgás. A jóga révén testünk öngyógyító képességét felélesztjük, és tudatosságunkat növeljük. Amit a jóga rendszeres gyakorlása nyújthat számunkra, az az egészségünk, a testünk rugalmasságának és fiatalságának megőrzése és fenntartása. Én ezen az úton tudlak segíteni, de az erőfeszítést a célodnak megfelelően magadnak kell megtenni, hogy elérd a kívánt eredményt.

Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 6–23 óráig

 

Copyright © Chili Fitness 4 – Minden jog fenntartva!

Cím:

Telefon:

E-mail:

Honlap:

1214 Budapest, Kossuth L. u. 117. (Csepel)

+36 70 773 0505

chilifitness4csepel@gmail.com

www.chilifitness4.hu